A történet egy különös társadalmi mozgalomról szól, amelyben befolyásos politikusfeleség-anyukák csoportja indította el az 1980-as évek legnagyobb cenzúrahullámát az amerikai zeneiparban. Aggódni kezdtek a gyerekeik számára írt, szerintük túlzottan szókimondó dalszövegek miatt, és így megalapították a Parents Music Resource Center-t (PMRC), hogy figyelmeztető matricákat helyeztessenek el az albumokon.
Felmerül a kérdés, valójában mi indította el ezt az egészet, és hogy része lehetett-e mindebben egy rejtett gazdasági érdek. Ugyanis a nagy lemezkiadók titokban örültek a botránynak, hiszen a figyelmeztető címkék miatt bizonyos kiadásokból többet is el tudtak adni. Sőt, a háttérben egy másik törvénytervezet is mozgásban volt, amely adót vetett volna ki az üres kazettákra, valójában a zeneipar javára.
Az ügyben fontos szerepet kapott egy szenátusi meghallgatás is, amelyen művészek – például Frank Zappa, John Denver és D. Snider – szembesítették a döntéshozókat a rendszer igazságtalanságával, és felvetették: vajon a cenzúra jobbá tesz-e bármit, vagy csak korlátoz?
A történetben több kérdés is felmerül: Ki döntötte el, pontosan mely albumokra kerüljön matrica? Valóban a gyerekek védelméről szólt minden, vagy sokkal inkább rejtett pénzügyi érdekek mozgatták a szereplőket? Hogyan használták fel a botrányt a lemezkiadók, és fordult át a figyelmeztető matricák jelentése a fiatalok körében egyenesen státusszimbólummá?
