Egy rövid jelenettel indul a videó, amelyben két televíziós drámarészlet hangzik el egymás után. A nézőknek egy adott hangzásbeli különbséget kell észrevenniük a két felvétel között.
A kommentelők számos véleményt fogalmaztak meg arról, mitől voltak eltérőek a klippek, azonban néhányan teljesen mást hallottak, mint ami valóban jelen volt. Felmerül a kérdés, hogy mennyire szubjektív élmény a hangzás, és hogy az apró hangmérnöki döntések vajon észrevehetők-e a nagy többség számára.
A szerző különös hangsúlyt fektet a sztereó és a monó párbeszéd különbségére. Vizsgálat tárgya lesz, miért kerülhet egyes jelenetekben a beszéd kizárólag sztereóba, máskor pedig miért marad egyetlen, középen elhelyezett csatornán.
Foglalkozik a hagyományos filmhang-keverési gyakorlatokkal, illetve azokkal a kreatív szabadságokkal, amelyeket a modern televíziózás újabb technikai irányai kínálnak. Felvetődik a kérdés: melyik megoldás növeli jobban a nézői élményt, és vajon hogyan befolyásolja a hallgatót az, ha a hangzás megváltozik a történetmesélésen belül?
