Európa és Észak-Amerika közötti légi közlekedés napjainkra a világ egyik legfontosabb és legforgalmasabb piacává vált, hiszen évente utasok milliói repülnek munka, család vagy szabadidő céljából a két kontinens között. Első ránézésre a választék bőségesnek tűnik, hiszen rengeteg légitársaság kínál járatokat sokféle útvonalon.
Az árverseny azonban csalóka. Ha például New Yorkból Brüsszelbe repülnénk, könnyen észrevehetjük, hogy a különböző légitársaságok szinte pontosan ugyanazt az árat kérik. A háttérben üzleti kartellek húzódnak meg: több nagy szereplő közösen alakítja ki a menetrendeket, az útvonalakat és az árakat, miközben formálisan külön cégeknek tűnnek. Transzatlanti piaci befolyásukról és árazási gyakorlatukról is nyíltan beszélnek befektetőik előtt.
Kiemelkedően összetett jogi háttér erősíti meg ezt az állapotot: mindkét kontinens szabályozó hatóságai, az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok kifejezetten engedélyezik a légitársaságok ilyen együttműködését, feltéve, hogy a társadalmi haszon meghaladja a verseny csökkenéséből eredő hátrányokat. A videó több példát is bemutat arra, hogyan igazolják a légitársaságok ezeket az engedélyeket.
Az árverseny elnyomására számos történelmi eset is rámutat. A piacot uraló cégek néha célzottan indítanak olcsó járatokat egy új belépő ellehetetlenítésére, így a feltörekvő fapados légitársaságok hosszú távú versenyképességének esélye is kérdéses. Az egyes városokban vagy országokban tapasztalható jegyárakat is jelentősen befolyásolja a versenyhelyzet: ahol csak két szereplő van jelen, az árak gyorsan emelkednek, míg a szabadabb verseny kedvezőbb árazást eredményez az utasoknak.
A transzatlanti piac komplexitása, a jogi keretek és a fogyasztói érdekek különös összefonódása mind-mind kérdéseket vet fel: vajon tényleg érvényesül-e a közérdek, és mennyire igazolják a közös vállalkozások a beléjük vetett reményeket?
