Az egykori mezőgazdasági szerepét lassan elvesztő, zsúfolt Szingapúr előtt komoly kihívásként jelentkezett a helyben termelt élelmiszer arányának növelése. Az ország függetlensége óta a művelt terület drámaian lecsökkent, így a legtöbb élelmiszert importból fedezik, több mint 170 ország kínálatából.
Az évtizedek során többször próbálták újraszervezni a helyi mezőgazdaságot: családi farmok felszámolása, majd csúcstechnológiás agrotelep-parkok kialakítása, azonban mindez nem állította meg az iparág zsugorodását. Szingapúr diverzifikált beszerzési stratégiával igyekezett mérsékelni a globális ellátási kockázatokat és országos tartalékokat is képeztek.
A 2019-ben bejelentett „30 by 30” program célja volt, hogy 2030-ra a táplálkozási szükségletek 30%-át helyben állítsák elő, miközben az összes termőterület csak az ország 1%-át teszi ki. Innovatív városi agrármegoldásokat, például vertikális farmokat, mélytengeri akvaponikát és alternatív fehérjeforrásokat kezdtek tesztelni, amelyek jelentős energiaigény és globális gazdasági változások közepette feszültségekhez vezettek.
Különösen a 2022 utáni világgazdasági helyzet, az energiaár-robbanás, a tőke drágulása és az import élelmiszerek árcsökkenése sodorta nehéz helyzetbe a helyi farmokat. A közvetlen támogatások hiánya és a fogyasztói árérzékenység miatt több szingapúri, illetve nemzetközi agrár startup is lehúzta a rolót.
A videó részletesen elemzi a logisztikai, szabályozási, technológiai és gazdasági akadályokat. Felveti a kérdést: lehetséges-e az önellátás egy ilyen adottságokkal rendelkező városállam számára, és milyen tanulságokat kínál a szingapúri kísérlet a jövő élelmezési politikájára nézve?
