A szén-dioxid-leválasztás és -tárolás (CCS) körül folyamatos vita zajlik: egyesek szerint életképes stratégia az ipari kibocsátások csökkentésére, és a tiszta energiára való átmenet időnyerőjeként szolgálhat, míg mások azt állítják, hogy csupán egy jól felépített álca, amely lehetővé teszi a fosszilis üzemanyag-ipar számára, hogy tovább folytassa a kitermelést.
A technológia elterjedtségét és költséghatékonyságát vizsgáló elemzések arra utalnak, hogy a CCS elterjedése lemarad a klímavédelmi célokat kijelölő forgatókönyvek mögött, miközben jelentősen megemeli az ipari működtetés költségeit. Egyes esetekben a leválasztott CO2-t olajkitermelésre használják, így a szén-dioxid valójában visszakerül a légkörbe.
Számos friss tanulmány, köztük az Oxfordi Egyetem és a Stanford Egyetem kutatása, a CCS költségeit és hatékonyságát vetette össze a megújuló energiaforrások gyors kiépítésével. Ezek a vizsgálatok azt is bemutatják, hogy milyen egészségügyi és gazdasági következményei lehetnek a különböző dekarbonizációs stratégiáknak – mindezek azonban rendkívül összetett kérdéseket vetnek fel, például hogy mennyire reális a CCS tömeges alkalmazása, vagy érdemesebb-e közvetlenül a tiszta energiába fektetni.
A videó kitér a kapcsolódó technológiák közötti alapvető különbségekre is, például a CCS, a közvetlen légköri szén-dioxid-eltávolítás (DAC), valamint a bioenergia alapú, szénleválasztással kombinált rendszerekre. Szó esik a zöld hidrogén potenciális szerepéről, valamint párhuzamosan felmerül a nukleáris energia jövője mint lehetséges klímamegoldás.
