Az elmúlt száz év során a hi-fi fejlődése meglepő fordulatokat vett: a hangtechnikával kapcsolatos megközelítések és társadalmi viszonyok folyamatosan alakultak. Kezdetben a hangminőség szinte elérhetetlen luxusnak számított, a Victrola vagy az RCA Radiola megjelenése egyfajta státuszszimbólummá vált a családok életében, miközben mások alapvető kényelmi tárgyakról és szolgáltatásokról még csak álmodhattak.
A haditechnika vívmányai a háborúk után gyorsan megjelentek a hétköznapi hangberendezésekben, amikor iparágak, mint a Western Electric vagy a Bell, áttértek katonai fejlesztéseikről a lakossági audiotechnikára. A hi-fi tömeges elterjedése azonban csak később, a középosztály növekedésével és a technológia olcsóbbá válásával indult be igazán: ekkor vált minden háztartás elmaradhatatlan részévé a zenesugárzó berendezés.
A ’70-es évek „szörnyetegei” – óriási erősítők és komplex rendszerek – mellett a japán gyártók forradalma indította el azt a hullámot, amelynek köszönhetően a jó hangminőség először vált széles tömegek számára elérhetővé. A hordozható eszközök, például a Walkman és a boom box, megszabadították a zenét a nappali rabságából; a digitális forradalommal pedig a számítógépek, a CD, majd a streaming változtatták meg a zenehallgatás fogalmát.
Érdekes jelenség, hogyan keveredik a mai napig az új és a régi: miközben bárki streamelhet szinte bármilyen zenét, sokan újra felfedezik a bakelit vagy a CD lemezek romantikáját. Felmerül a kérdés: vajon mennyire változott meg tényleg az „igazi élmény”, amikor a technika ilyen hosszú utat járt be? Melyik számít jobban, a nosztalgiára épülő hagyomány vagy a modern hozzáférés és kényelem?
