A tartalom egy problémát tárgyal, amely a fizikailag megvásárolható videójátékok és a valójában csak letöltőkódot tartalmazó dobozos változatok közötti különbségről szól. Az elbeszélő saját tapasztalatán keresztül mutatja be, mennyire bosszantó lehet, amikor a játék dobozában nem egy valódi cartridge, hanem csupán egy játékkulcs található, amely csak letöltést tesz lehetővé.
Részletesen szó esik arról, hogy a nagyobb forgalmazóknál, mint például az Amazon vagy a Best Buy, a terméklisták félrevezetőek lehetnek, nem mindig derül ki egyértelműen a leírásokból, hogy a megvásárolt példány game key card, nem pedig teljes fizikai kiadás. Az elbeszélés során felmerül az is, hogy a fogyasztók mennyire védtelenek az ilyen helyzetekkel szemben, és hogy a transzparencia hiánya mennyire zavaró a vásárlói élmény szempontjából.
Kiemelésre kerül, milyen további problémákat jelent a letölthető kulcsok használata: az adathordozók gyors megtelése, a szerverek létezésétől való függés, illetve a tulajdonjog érzésének hiánya, hiszen ha egy játék csak letölthető, a hozzáférés megszűnhet a jövőben ismeretlen körülmények miatt. Ezen kívül szó esik arról is, hogy egyes kiadók (például Square Enix vagy Capcom) rendszeresen választják a játékkulcsos megoldást, és hogy ez a tendencia milyen hatással lehet a fizikai gyűjtőkre és a digitalizáció ellenzőire.
A beszélgetés során felvetődik az is, hogy mennyire szükséges előzetesen minden egyes játék esetében alaposan utánanézni, mit vesz meg az ember, valamint annak a lehetősége is, hogy a jövőben egyre többen szembesülnek ezzel a problémával. Kérdéseket vet fel arról, hol húzódik a határ a digitális és fizikai tulajdon között, és hogyan védekezhet a vásárló a félretájékoztatás ellen.
