Stephen Wolfram beszélgetéséből kiderül, hogy kutatói pályája során több paradigmaváltó gondolatot is évtizedeken át elutasított, mielőtt megértette volna azok jelentőségét. Az egyik ilyen felismerése a sokutas (multi-way) rendszerek koncepciója, amelyben az univerzum lehetséges történetei elágaznak, és akár újra össze is olvadnak – saját megélésünk pedig ezekben az elágazásokban szintén többszálú lehet.
Felmerül a kérdés: milyen mértékben vagyunk képesek megérteni a minket körülvevő világ működését, amikor az elemi szabályokból gyakran kiszámíthatatlanul összetett mintázatok születnek? Wolfram példaként említi a Rule 30 nevű celluláris automatát, mely egyszerű szabályrendszerével is meglepően bonyolult és szinte véletlenszerű hatású képet hoz létre, megkérdőjelezve az emberi intuíció határait.
Kiterjed arra, hogyan vált számára természetessé a számítógépes kísérletezés, és hogyan formálta ezt az élményt a szimbolikus algebrai számítások gyakorlata, valamint az atomfizikai problémákban alkalmazott Feynman-diagramok kezelése. Megosztja azt is, miért fontos számára a jó vizuális megjelenítés: a tudományos eredmények megértését gyakran a látványos, részletes ábrák teszik lehetővé.
A beszélgetés során Wolfram felveti, hogy a tudományos áttörések és elméleti felismerések jelentőségét gyakran csak évtizedek vagy akár generációk múlva lehet teljes mélységében átlátni. Saját példáin keresztül mutatja be, hogyan vezet a gondolati előítéletek és az intuíciók leküzdése új, váratlan tudásokhoz.
