Hogyan válhat a végtelen űr üressége izgalmas kalanddá egy videojátékban? A videó arra késztet, hogy elgondolkodjunk a Starfield játékmenetéről és arról, milyen nehéz egy olyan játékot megalkotni, ahol az intergalaktikus távolságok nem válnak unalmassá vagy öncélúvá.
Felmerül a kérdés, hogy a procedurális tartalmak bősége önmagában nem elegendő – sőt, néha az emberi tényezőt háttérbe szorítva, kifejezetten hátrányos lehet. A játék különböző részein bolyongva a szerző megvizsgálja, hogyan lehet egy élő, lélegző világot teremteni a science fiction keretein belül, emellett röviden visszatekint a zsáner klasszikusaira és a megoldandó tervezési dilemmákra.
Érdekes kérdésként merül fel, hogy vajon mennyire működnek jól a különféle űrszimulációs játékok eltérő fókuszai: a harc, az űrhajó-építés, vagy a bolygók körüli szabad felfedezés mennyiben járulnak hozzá ahhoz, hogy valóban izgalmas legyen az űrutazás.
A kitekintések között szerepelnek Bethesda, Obsidian, valamint más nagy sci-fi címek is, és gyakorlati példákon keresztül mutatják be, hogy a kreatív döntések miként formálják egy űrjáték élményét. Vajon érdemes-e szűkíteni a skálát és a hangsúlyt az emberi tényezőre helyezni, vagy inkább a végtelen horizontok felé törekedni?
