Az elmúlt hetekben különleges árverés zajlott: a Spirit Airlines, amely májusban befejezte működését, gigantikus mennyiségű belső adatot kezdett áruba bocsátani. Ezek között több mint 100 millió vállalati e-mail, 500 millió Teams-üzenet, 30 millió kódsor, HR-fájlok, pénzügyi kimutatások és 7,5 milliárd utas-tranzakció is szerepel.
Az aukció első számú vevője a Google lett, amely 10 millió dollárt fizetett ezért a példátlan, 40 évet átfogó archívumért. Érdekesség, hogy a Google mellett egy AI-toborzó cég is versenyben volt, jelezve: a vállalati működés belső folyamatai most váltak igazán értékessé a mesterségesintelligencia-fejlesztők számára. Miközben a publikus internet jellemzően végleges eredményeket rögzít, a cégek privát rendszerei az ‘alkotási folyamatot’, azaz a döntések és egyeztetések dinamikáját tárolják.
A történet jogi kérdéseket vet fel: a légitársaság dolgozói – bár saját történeteik, üzeneteik kerültek kalapács alá – jogilag nem rendelkeznek ezek felett. A dolgozók szakszervezete mégis felszólalt, így a bíró egyelőre felfüggesztette az értékesítést. Felmerül, hogy a korábban aláírt munkahelyi szerződések mennyit érnek egy új technológiai korban, ahol a régi e-mailek és döntési folyamatok kulcsfontosságú adatokká nőtték ki magukat.
Izgalmas gondolat, hogy egy elbukott vállalat adattárháza, amely szinte egy komplett vállalati életút dokumentációja, rendkívüli értékkel bírhat. Kérdés: hogyan lehet és érdemes a céges tudásvagyont tudatosan őrizni vagy akár használni? Milyen új morális, jogi és üzleti dilemmákat szül, ha a vállalati tapasztalatok ilyen formában válnak adathalmazokká, amelyek új technológiákat taníthatnak?
