Különböző jogi perek útján vált világossá, hogyan gondolkodnak a nagy videojáték-platformtartók a digitális vásárlásokról. Amikor a bírósági tárgyalások során szóba kerül, mennyire tartják fontosnak a felhasználói jogokat, az ügyvédek meglehetősen nyíltan fogalmaznak. Hasonló helyzet alakult ki a közelmúltban, amikor a Sony képviselői egy per során kifejtették, hogy a digitális játékvásárlásoknál a vásárló valójában nem tulajdont, hanem csak egy licencet szerez.
A digitális és a fizikai vásárlások közötti különbségek egyre nagyobb hangsúlyt kapnak, különösen ahogy a teljesen digitális játékpiac felé mozdulunk el. A jogi viták középpontjában az a kérdés áll, hogy mennyire félrevezető lehet a „vásárlás” szó használata a digitális tartalmak esetében, miközben a felhasználó jogai jelentősen eltérnek a valódi tulajdontól. A beszélgetés érinti az első eladás elvét, amit fizikai játékok esetén érvényesíteni lehet, de digitális vásárlásnál nem.
A Sony, a Microsoft és a Nintendo egyaránt hasonló állásponton van: a digitális játékokhoz csak felhasználói licenceket biztosítanak, amelyeket bármikor visszavonhatnak. A per során felmerül, hogy a vásárlók valóban tisztában vannak-e azzal, mihez kapnak jogot, amikor digitális játékokat vásárolnak. Emellett az is kérdéseket vet fel, hogyan alakítja át a piacot a közelgő, teljes mértékben digitális korszak, és hogy a szabályozás vagy a technológia fejlődése képes lesz-e fogyasztóvédelmet biztosítani a jövőben.
Az érvek ütközése ráirányítja a figyelmet arra, hogy hosszú távon szükség lehet új típusú szabályozásokra vagy technikai megoldásokra, például egyedi azonosítók bevezetésére a digitális példányokhoz, de jelenleg a cégek érdekei ütköznek a fogyasztói jogok elvárásaival. Ezek a viták új megvilágításba helyezik a digitális tulajdonjog, licencelés és felhasználói jogok kérdéskörét.
