Az ezredforduló környékén New Yorkban egy lelkes csapat újító ötlettel állt elő: olyan chatbotot akartak fejleszteni, amely azonnali üzenetküldő szolgáltatásokon keresztül, például részvényárfolyamokat, időjárást és sporteredményeket tud közvetíteni a felhasználóknak.
Sokszínű csapatuk – könyvkiadó, tanár, rockzenész – nemcsak az érdekes és változatos tartalom kialakításában segített, hanem abban is, hogy a platformot technikai előképzettség nélkül átlátható módon lehessen használni és fejleszteni.
A SmarterChild chatbot 2000 vége vagy 2001 eleje körül indult el, reklámra egyetlen dollárt sem költöttek. Hírneve organikusan terjedt: ismerősök ajánlották egymásnak a platformot, ahol a felhasználók beszélgethettek a SmarterChild-del, amely válaszolt nekik, és gyakran vicces, időnként visszaismétlő funkciókat is beépítettek.
A tartalomfejlesztők gondosan figyeltek arra is, hogy a bot ne reagáljon sértő vagy trágár kifejezésekre, ezért rengeteg nyelvi variációt előre letiltottak. Az élmény azonban meglepő fordulatot vett: a legtöbben nem tőzsdei adatok vagy játékok miatt használták, hanem kötetlen, úgynevezett „innán” (értelmetlen) csevegés töltötte ki az interakciók túlnyomó többségét.
Szorosan együttműködtek az AOL-lal, jelentéseiket pedig úgy készítették el, hogy a valódi, kötetlen beszélgetéseket gyakran ki is szűrték a statisztikákból – ezek tették ki a forgalom nagy részét, árnyalva a chatbot valódi használatát és sikerét.
