Az órakedvelők körében a Seiko neve számtalan ikonikus modellhez kötődik, ám kevés szó esik az Astron alcsaládról, amely a márka történetének egyik technológiailag legelőremutatóbb fejezetét képviseli. Az Astron jelentős mérföldkő a kvarctechnológia és a modern okosórák határán, egyúttal a fél évszázaddal ezelőtti órás forradalom folytatása.
A történet a Seiko Astron 35SQ, a világ első kvarcórájának 1969-es megjelenéséig nyúlik vissza, amelyben a Seiko hosszas fejlesztések után lépett a globális órás élvonalba. Az Astron azóta is a márka legizgalmasabb technológiai területe, ahol a GPS-vezérelt automatikus időbeállítás, a szolártöltés és az innovatív anyaghasználat uralja a palettát.
Bár az Astron sosem vált a tömegek választásává, a benne rejlő technológiák, mint a műholdas szinkronizáció, a hosszú üzemidő, vagy a magától beálló világidő, új perspektívákat nyitnak a hagyományos óragyártásban. Felmerül a kérdés: van-e helye ezeknek az óráknak a klasszikus mechanikus modellek világában, és elképzelhető-e, hogy érdemes teljesen új szemmel tekintenünk rájuk?
A technikai részletek mellett a formaterv és viselhetőség is fókuszba kerül, miközben az új élményt kínáló Astront összevetik a hagyományosan kedvelt Seiko modellekkel. Az összetett funkciók és karóra-formátum mögött meghúzódó kérdés: mennyire képes egy ilyen fejlett, de nem teljesen okosóra jellegű modell beilleszkedni egy órapurista vagy épp egy modern, technológiára nyitott viselő mindennapjaiba?
