Az alkotó visszatér a rejtélyes római dodekaéder témájához, miután közönsége számos elmélettel állt elő ezekről a különös, tizenkét oldalú bronztárgyakról. A műsorban Stefan Milo, régész is csatlakozik hozzá, hogy szakértőként véleményezze a nézők teóriáit.
Az elhangzó javaslatok között szerepel, hogy a dodekaéder lehetett szövő- vagy fonóeszköz, változó méretű gyertyatartó, vagy akár szerencsejátékhoz, társasjátékhoz használt tárgy, sőt státuszszimbólumként egy vallási kultusz relikviájaként funkcionálhatott. Felvetődik az ötlet, hogy esetleg praktikus célt szolgált, például mérőeszközként vagy masszázsgolyóként, de akadnak, akik szerint fegyverkészítéshez vagy rituálékhoz köthető, ám minden elképzelés újabb kérdéseket vet fel.
Különösen érdekes gondolatként jelenik meg, hogy a tárgyak szimbolikus jelentőséggel bírhattak: utalhatnak asztrológiai rendszerekre, naptárra vagy a titkos tudást hordozó vallási közösségekre. Az ismeretlen rendeltetés miatt egyik elképzelés sem válik egyértelművé, a műsor inkább a kulturális összefonódás, a titkos társaságok, valamint a tárgy funkcionális és szimbolikus jelentőségének dilemmáit boncolgatja.
Végül a beszélgetés újabb érdekes kérdéseket vet fel arról, hogy miért éppen Észak-Európában fedezték fel ezeket a tárgyakat, miért nincsenek rajtuk jelölések, illetve hogyan formálódhatott meg a titok körüli mítosz és közösségi tudás. A búcsúban a nézőket is megszólítják, hogy mondják el saját elképzeléseiket, és vegyenek részt a rejtély megfejtésében.
