A tudományos-fantasztikus művekben gyakran szerepelnek robotok, amelyek az emberek helyett elvégzik a veszélyes vagy unalmas feladatokat. Ezek a gépek általában arra szolgálnak, hogy a hétköznapi, monotonná váló munkától tehermentesítsék az alkotókat vagy más karaktereket.
Naplószerű gondolatmenet tárul elénk arról, miként nyújtanak támogatást a programok, például a mesterséges intelligencia, a mindennapi teendők automatizálásában. A beszélgetés során felmerül, mennyi segítséget jelenthet például egy számítógép az adatfeldolgozásban vagy akár a helyesírás ellenőrzésében, noha olykor hibákat is vét.
Az igazi izgalmat azonban az a kérdéskör hozza, hogy vajon képes lesz-e a mesterséges intelligencia valódi kreativitást helyettesíteni. Szóba kerül, hogy bár a fejlesztők önmagukban rendkívül kreatívak, a kreatív szakmákban dolgozók – írók, művészek – más módon tekintenek az alkotás folyamatára. Miként tudják ezek a rendszerek felismerni és megtörni a mintákat, vagy teljesen új szempontokat találni?
A diskurzus fő kérdése, hogy a gépi intelligencia mennyire lehet képes nemcsak ismételni, hanem valóban újat alkotni, illetve egyáltalán képes-e erre, vagy csak a meglévő mintákon alapulva hoz létre tartalmakat.
