Manapság természetesnek vesszük, hogy kedvenc videojátékainkat bármikor elmenthetjük – akár helyben, akár a felhőben tárolva –, de ez nem mindig volt ilyen egyszerű. A korai konzolok és számítógépek eltérő, gyakran meglehetősen körülményes megoldásokat alkalmaztak a játékok mentésére.
Az olyan számítógépeken, mint a Commodore 64, a játék mentése sokszor kazettára történt, ami komoly türelmet és precizitást igényelt. Később a floppy lemezek jelentettek előrelépést, de ezek használata is speciális formázást követelt.
Konzolok esetén a gyártók változatos tárolási módszerekkel kísérleteztek: a Nintendo Famicom Disc System sajátos floppy lemezekre mentett, míg az NES és a Game Boy az SRAM technológiát és elemellátást használták. A PC Engine HuCard-jai, a Sega Saturn vagy a Sony PlayStation mindegyikük más-más megközelítést választott, saját előnyeikkel és buktatóikkal.
A játékkazettákon különböző memóriatípusok – például EPROM, SRAM vagy flash RAM – bukkantak fel, mind szerkezeti, mind költségbeli kihívásokat állítva a fejlesztők elé. A videó érdekességeket tárgyal, például hogy ezek a technológiák milyen praktikus és időnként trükkös megoldásokhoz vagy éppen adatvesztéshez vezettek.
Többek között szó esik arról is, hogy egyes konzolokon eltérő formátumok és másolásvédelem léteztek, illetve hogy a játékmentések fejlődése miként vezetett el a mai, szinte problémamentes mentési lehetőségekig, amelyek ma már szerves részei minden modern játékkonzolnak.
