Van valami különösen vonzó a retro játékok világában, de az eufória mögött sötét árnyak is rejtőznek. Ezek a klasszikus rendszereken megjelent, igencsak hírhedt játékok egykor gyermekek és játékos lelkű felnőttek örömét rabolták el, és máig emlékezetes csalódást okoznak.
A bemutató során feltárulnak az ikonikus kudarcok: az Atari 2600-ra érkezett E.T. a gyermeki izgalmat fordította át pszichológiai gyötrelemmé, míg a NES Dr. Jekyll and Mr. Hyde játéka látványával kecsegtetett, de minden szinten meghiúsította az elvárásokat. Akad itt repülőgép-szimulátor, amely inkább kényelmetlen menüváltás és kísérletezés, mint valódi játékélmény.
Az egykori árkádok és kézi konzolok sem menekültek: a Game Boy-os Pit Fighter minden mozdulata lassú, a Time Killers kihasználja a vizuális ingereket, de a valódi harcélmény elmarad. Megjelenik a Sega Dark Castle, ahol halál és frusztráció jár kéz a kézben, míg a SNES Race Driving a 3D-s autóversenyeket próbálja, de a képkockák számát inkább gyűjteni lehet, mint élvezni.
A modern kézikonzolok sem teljesítenek jobban: Shrek Fairy Tale Freakdown vagy Superman 64 egyaránt a legendásan elhibázott játékok közé tartozik, ahol a felismerhetetlenségbe süllyed a potenciális szórakozás. Szó kerül hírhedt adaptációkról, mint a Mortal Kombat Advance, ahol a legendás márkanév sem ment meg a rossz irányítástól és a kínzó élménytől. A végére marad a Bubsy 3D a PS1-en, amely minden tekintetben befejezetlennek és örömtelennek tűnik.
A különböző rendszerek legrosszabb játékainak egymásra halmozása szinte terápiaként működik: felmerül a kérdés, hogyan születhettek ezek a kudarcok, milyen élményeket okoztak egykor, és miért emlékeznek rájuk még ma is a rajongók?
