Egy gondolatkísérlettel indul az elemzés, amelyben egy tökéletes előrejelző próbálja megjósolni egy ellentmondásos berendezés működését, miközben a berendezés viselkedése éppen az előrejelzés ismeretében határozódik meg. Ez a paradoxon rámutat arra, hogy még egy ideális, minden fizikai információval rendelkező rendszer sem képes biztosan előre jelezni egy másik rendszer jövőbeli állapotát, ha az interakcióba lép az előrejelzéssel.
A determinisztikus világkép klasszikus értelmezését kérdőjelezi meg a fizikai modellezés részleteibe való mélyebb betekintés, különös tekintettel a relativitáselmélet által bevezetett fénykúpokra és oksági struktúrákra. Az ilyen keretekben nemcsak technikai, hanem elvi akadályai is vannak annak, hogy egy rendszer mindenről teljes, tökéletes tudással bírjon a jövő előrejelzéséhez.
Az előadás kitér arra, hogyan használják ki az élő rendszerek a környezetük makroszkopikus múltjának nyomait: az információnyomokat. Egyszerű élőlények, például magnetotaktikus baktériumok vagy békák, az evolúció során úgy alakulnak, hogy a túléléshez kritikus környezeti információkra specifikusan reagáljanak. Ezzel szemben az emberi agy jelentős mértékben épül fel tapasztalatainkból, önálló döntésekből és emlékekből, amelyek egyéni fejlődésünket, viselkedésünket és választásainkat is formálják.
Felmerül a kérdés: vajon, ha a fizika szerint elvi akadályai vannak a világegyetem teljes jóslásának, hogyan gondolkodhatunk a szabad akarat, az önálló döntések és a tudatosság lehetőségeiről? Milyen szerepe van az információnak, a memóriának és a fejlődésnek abban, hogy eltérően viselkedünk ugyanabban a környezetben? Ezeken a gondolatokon keresztül új perspektívát nyerünk arról, hogyan értelmezzük önmagunkat, döntéseinket és az okság törvényeit a modern fizika fényében.
