Az Arab-félsziget kiterjedt lávamezőin, különösen Szaúd-Arábiában található Harat Kaibar térségében a természet különleges csodái tárulnak fel: több száz kilométernyi feltáratlan lávacsatorna és tucatnyi barlang rejtőzik a föld alatt. A barlangkutatók egyik mélyebb túrája során hátborzongató leletre bukkannak egy hatalmas lávabarlangban: csontok százai hevernek felhalmozva, mindezt ijesztő állathangok kíséretében, amelyektől még a legbátrabb kutatók is távozni kényszerülnek.
A lelet jelentőségét felismerve, régészek csatlakoznak az expedícióhoz, hogy feltérképezzék és elemezzék a körülbelül 1481 méter hosszú, szerkezetileg is figyelemre méltó barlangrendszert. Az egyik, csupán egyetlen bejárattal rendelkező nyugati járatban található csontkupac több mint ezernyolcszáz állati és néhány emberi csontmaradványból áll, amelyek radiokarbon vizsgálata alapján több ezer évet is átfoghatnak. Meglepő módon a különböző fajok – többek között lovak, kecskék, szarvasmarhák, sőt még strucctojások is – maradványai kerülnek elő, miközben a csapatban komoly kérdéseket vet fel, hogy milyen állat hozhatta ide mindezt, és miért ilyen mélyre a barlangba.
A szakértők részletes, mikroszkópos vizsgálatokkal igyekeznek feltárni, hogy a csontokon hogyan, milyen erők és milyen állatok okoztak sérüléseket, valamint boncolgatják azok pontos származását is. A kutatók kizárják a farkasokat és a tarajos sülöket mint fő felelősöket, de egyre inkább egy különleges ragadozó, a csíkos hiéna viselkedésmintáira, illetve egy barlangi hiénakolóniára terelődik a gyanú. Az állathangok, a csontok elhelyezkedése és a barlang múltjából feltáruló évezredes történet mind újabb rejtélyeket hoz a felszínre, amelyeket további kutatásra és megoldásra várnak.
