Az elemzés az R-Type legendás arcade játéksorozatának három fontos részét járja körül: az eredeti 1987-es R-Type-ot, a két évvel későbbi R-Type II-t, valamint az utolsó, 1992-ben megjelent R-Type LEO-t. A szerző végigvezeti az olvasót az egyes epizódok közötti hasonlóságokon és különbségeken, kiemelve, hogy a LEO spin-off-nak, de mégis közvetlen folytatásnak is tekinthető.
Felmerül a kérdés, mennyire változtak meg a játékmenet és a vizuális elemek az évek során. A LEO esetében például nem az eredeti fejlesztőgárda dolgozott a projekten, ami hatással volt a játékmenetre és a mechanikára is – az ikonikus force ball kimaradt, helyét az új side bit satellites vette át, ezzel egy egészen más játékképet teremtve.
Érdekes felvetésként jelenik meg, hogy a nehézségi szint miként alakult, és hogyan kezelték az új fejlesztők a játékosok visszajelzéseit és igényeit. Az R-Type II például kevesebb pályát kínál, de több új funkcióval bővül, így lehetőséget ad a fejlettebb fegyverek és mechanikák kipróbálására. Milyen hatással volt mindez a sorozat egészére és a rajongók véleményére?
Szintén központi kérdésként vetődik fel, hogy a változásokat mennyire tekinthetjük innovációnak vagy inkább elidegenítő újításnak, illetve melyik játék tudta a legmagasabb szintet tartani a látványban, zenében és játékmenetben. Sorra veszi azokat az elemeket is, amelyek miatt a sorozat máig ikonnak számít a shoot ’em up műfajban.
