Egy áradást túlélő férfi, Christian Fell történetét halljuk, aki három órát töltött egy villanyóra-szekrényen állva, míg végül megmentették. Az események megrázó idővonalát bontja ki: először csak egy szokásos vihar éjszakájának tűnt minden, mígnem Christian furcsa zajokra ébredt, és rájött, hogy a háza víz alatt áll. A hirtelen és gyorsan emelkedő vízszint miatt menekülni kényszerült, majd ösztönösen egy villanyórára kapaszkodva várta a megmentőit.
Az interjúban többek között visszaemlékezik arra, hogy mennyire váratlanul érte a helyzet, hogyan sodródtak el autók és gáztartályok a folyóban, és mekkora szerencséje volt, hogy talált valamit, ami életben tarthatta a víz közepén. Eközben beszélgetés indul arról is, miért nem segített időben a figyelmeztető rendszer, és hogy mennyire fontos a gyors döntéshozatal életveszélyes helyzetekben.
Az emlékezés sorra veszi a közösségben történt további tragédiákat is: az RV park tulajdonosa és lakosai beszámolnak a hajnali órákban történt mentésekről, a villámgyors áradás pusztításáról, és azokról, akiknek nem sikerült túlélniük. Különös hangsúlyt kap, hogy egy család tagjai teljesen eltűntek, miközben a parkban másokat még sikerült kimenteni. A gyászos történetek mellett azonban megjelenik a közösség összefogása és az önfeláldozás motívuma is, például amikor egy alkalmazott a saját családját mentve veszti életét.
Felvetődik a kérdés, hogyan reagálhatna hatékonyabban a társadalom ilyen gyorsan kialakuló katasztrófákra, és milyen szerepet játszanak az egyéni döntések és a szerencse a túlélésben. Az események hátterében ott húzódik a túlélés, veszteség és közösségi szolidaritás témája.
