Bolívia egyik legendás bányavidékén, Potosí Cerro Rico hegyének történetébe nyerhetünk betekintést. A hegy, amely valaha a világ egyik leggazdagabb ezüstlelőhelye volt, immár félezer éve fogadja a bányászokat. Napjainkban az ezüst iránti igény ismét az egekben van, amit az AI-technológiák fejlődése is hajt, hiszen a fém kulcsfontosságú a nagy teljesítményű chipek és adatközpontok körében.
A kitermelhető ezüstkészletek azonban drasztikusan csökkennek, és a helyi bányászok ma már főként cinket, ónt és ólmot keresnek a szinte omladozó üregekben. Az életük rendkívül nehéz: sokan szegénységben élnek, egészségüket a por okozta szilikózis fenyegeti, és a bányák veszélyei miatt az átlagéletkor is alacsony. Az itt dolgozók többsége bányászat-szövetkezetek tagja, amelyek lehetőséget teremtenek arra, hogy a tagok saját munkájuk gyümölcsét tarthassák meg.
Felvetődik a kérdés, hogy miként őrizhető meg a hegység szerkezeti integritása, miközben továbbra is életveszélyes feltételek között folyik a bányászat. Vajon megállíthatja-e egy kormányzati cementezési projekt a hegy további süllyedését, összeomlását? Hogyan hat a kitermelés a helyi közösségekre, és miként tudják az ősi és modern bányászati módszerek ötvözni egymást annak érdekében, hogy az AI-hoz szükséges fémek továbbra is elérhetők maradjanak?
