Hogyan viszonyul a poszt-munka gazdaságtan a kommunizmushoz? A témában gyakori félreértés, hogy a poszt-munka gazdaságtan valójában csak új néven futó kommunizmus. Ez a nézet különösen azok körében terjedt el, akik maguk vagy családjuk révén megtapasztalták a szovjet típusú rendszerek működését, ahol a központi tervezés, az állami tulajdon és a magántulajdon megszüntetése központi szerepet kapott.
Az összehasonlításban érdemes megkülönböztetni a marxizmus elméleti alapjait, valamint a szocializmus és a kommunizmus államgyakorlatát. Ezekben a rendszerekben az emberek teljes mértékben az államtól függtek – munkahely, lakhatás, jövedelem tekintetében sem volt alternatíva. A poszt-munka gazdaságtan ezzel szemben éppen az államtól való függés csökkentésére épül, fő célja pedig a tulajdon és a vagyon növelése az egyének szintjén.
Felmerül a kérdés, hogy a növekvő állami jövedelemtranszferek és az automatizáció növelik-e az állami függőséget. A szerző szerint a puszta alapjövedelem (UBI) nem elegendő megoldás, hiszen az csak egy áramló transzfer, amelyet bármikor el lehet venni – ezért a tartós vagyon és a tőketulajdon fontosságát hangsúlyozza. Ennek mérésére a ‘tőkeallokációs arány’ kifejezést is bevezeti, amely azt mutatja meg, milyen arányban származik egy háztartás jövedelme tulajdonból a munkához vagy transzferekhez képest.
Érdekes kérdések merülnek fel az állami vagyonalapok (pl. Norvégia, Alaszka) működésével kapcsolatban: ki dönt a vállalatokról; valóban az állam irányít-e mindent, vagy inkább piaci viszonyok között fektet be? Lehet-e párhuzamot vonni ezek és a volt szovjet rendszer között, vagy ezek valójában a kapitalizmus egy új, diverzifikáltabb formáját jelentik, ahol minél több ember lehet tőkés?
