Ebben az elemzésben egy legendásan rossz film, a Plan 9 from Outer Space és az abból készült, kevéssé ismert videojáték kerül fókuszba. A narrátor humorral és öniróniával közelíti meg a témát, rávilágítva arra, hogyan lett egy 1957-es B-kategóriás sci-fi mozi a „legrosszabb film” cím birtokosa, majd hogyan ihlette meg a ’90-es évek elején a Gremlin Interactive-et egy sajátos point-and-click kalandjáték elkészítésére.
Felmerülnek olyan kérdések, hogy vajon miért és hogyan válhat egy kifejezetten alacsony költségvetésű és furcsán szerkesztett, mégis emlékezetes film kultikussá, és miként szivárog át egy ilyen alkotás a videojátékok világába. A videó kitér Ed Wood, a film rendezőjének életére is: hogyan próbálta átmenteni kedvenc színészét, Bela Lugosit, legendás horrorfilmjeinek hangulatát és örökségét. Szóba kerülnek a kísérletezések, rendhagyó filmes megoldások és a televíziós/kábelcsatornás revivalizmus is, melyek az 1980-as évektől újra népszerűvé tették az efféle B-filmeket.
A Plan 9 játék bemutatásakor a készítő tapasztalatait, problémáit és csalódásait részletezi: az interfész nehézkes, a puzzle-ök gyakran logikátlanok, a visszacsatolás hiányos, és a játékos könnyen zsákutcába kerülhet. Ezzel szemben más, hasonló korszakból származó kalandjátékokat is összevet, hangsúlyozva, hogy mitől működik jól egy játék első fő feladványa. Felvetődik a kérdés: lehet-e egy rossz filmet jól adaptálni videojáték formájában, és valóban paródia az, ha a játék is ugyanolyan zavaros, mint a film?
Az elemzés többször kitér a közös élmények, nosztalgia, illetve a popkultúra szerepére abban, hogy egy „rossz” alkotás örökzölddé válhat. Egyúttal kiemeli, mennyire meghatározó lett a Plan 9 mint közös referencia: a Mystery Science Theater 3000 műsor, az internetes rajongói közösségek és a videojátékos kísérletek is ezt tükrözik vissza.
