A videó egy friss Pixar-bukás, az Elio című animációs film hátterét és fogadtatását vizsgálja. Felveti, hogy a Pixar és anyavállalata, a Disney a közönségre hárítja a felelősséget a film sikertelenségéért, mondván: ne kérjenek eredeti történeteket, ha utána nem nézik meg őket a mozikban.
A szerző több példát hoz arra, hogy a Pixar kommunikációjából kiérződik bizonyos fokú elzárkózás az önkritikától, miközben nagyvállalati szinten épp az lenne a helyes út, ha belátnák a hibáikat, például a gyenge marketinget, a kevésbé átgondolt karakterdizájnt vagy a történetvezetést.
Részletesen kitérnek az Elio karakterének változásaira: a készítés során a főszereplőt eredetileg queercoded (meleg identitású, de konkrétan nem kimondott) karakternek szánták, de ez később eltűnt a film stúdióvezetői nyomására. Ugyanígy körbejárják a stúdión belüli feszültségeket, és felvetik, hogy a változtatások eredményeként Elio túl általános, érdektelen figurává vált.
A videóban szó esik arról is, hogy a Pixar történeteiben egyre inkább háttérbe szorulnak a korábbi, minden korosztály számára átélhető, univerzális témák, és helyettük a gyermekkor nehézségeit vagy személyes, szűkebb élményeket középpontba állító történetek jelennek meg, amelyeket a közönség nehezebben tud magáénak érezni.
Végül a készítő fontos dilemmákat vet fel arról, meddig szabad a stúdiónak a nézőkre tolni a felelősséget a kudarcért, illetve mennyire fontos lenne a saját hibák felismerése és az önreflexió vállalása egy nagy filmes vállalat részéről.
