Az 1990-ben az Atari által kiadott Pit Fighter az egyik legkorábbi játék volt, amely digitális, színészekről mintázott sprite-okat használt, és ezzel komoly technikai újdonságnak számított a maga idejében. A bemutatott videó számos otthoni port verzióját vizsgálja végig, miközben feltárja a játék technológiai hátterét és annak sikerét vagy sikertelenségét különféle platformokon.
Külön említésre kerül, hogy a játék hírhedt brutális, alvilági hangulatáról és mechanikusan problémás játékmenetéről. A különböző változatok kritikusan kerülnek górcső alá, legtöbbször igen negatív tapasztalatokkal, különös tekintettel az irányítási hibákra, illetve a hiteles ütközésérzékelés hiányára.
A néző betekintést nyer a játék audiovizuális megvalósításának eltérő színvonalába is, legyen szó a szokatlan sprite-méretezésekről, a gyakran említett késleltetésről vagy a hanghatások minőségéről – ezek szinte mindegyike jelentős kihívást jelentett a fejlesztőknek.
Felmerülnek érdekes kérdések: mennyire lehet egy, eredetileg újító arcade játékot értelmezhető formában átemelni sokkal gyengébb, otthoni számítógépes vagy kézi konzolos környezetbe? Vajon mi teszi a rossz portolást igazán frusztrálóvá a játékosok számára? A videó mindezt humorral és önreflexióval tárgyalja, miközben a játék portjainak sorba állítására vállalkozik.
