Az analóg zenehallgatás szerelmeseinek egyik kulcskérdése, hogyan lehet megtervezni egy phono előerősítőt, amely hűen visszaadja a bakelit lemezek hangzásvilágát. A Recording Industry Association of America (RIAA) szabványa adja meg azt az equalizációs görbét, amely alapján a lemezeket készítik, és amelyet egy előerősítőnek meg kell fordítania a lejátszás során.
Bár az elmélet bonyolult matematikát igényel, számos egyszerűsítés és praktikus megoldás is létezik. A történet mesélője saját tapasztalatain és emlékein keresztül mutatja be, hogy egy ilyen eszköz létrehozása kezdetben „könyv szerinti” tervezésből, majd folyamatos kísérletekből állt. Szó esik a kezdeti analóg kapcsolásokról, a különböző RIAA-passzív hálózatok kihívásairól, valamint azokról a rejtett tényezőkről, amelyek befolyásolják az előerősítő pontos működését.
Felmerül, hogy létezik-e intuitívabb, könnyebben megközelíthető út a tervezésben, illetve hogyan választhatók ki a megfelelő ellenállások és kondenzátorok értékei. Az automatizált eszközök és modern segédeszközök szerepe is előtérbe kerül, miközben a nyereség szintek elosztása és a különböző áramköri megoldások is szóba kerülnek. A téma a teljes analóg zenei lánc hangminőségét alapjaiban határozza meg, folyamatos fejlődése pedig újabb izgalmas kérdéseket vet fel.
