A dokumentumfilm betekintést nyújt abba, hogyan kerül évente hatalmas, sokmilliárd dolláros vagyon a fejlődő országokból fejlett nyugati gazdaságokba, főként bonyolult offshore pénzügyi struktúrákon keresztül. A film felveti, hogy a pénzmosás a világgazdaság 2–5%-át érintheti, komoly hatással a szegény országok gazdaságára és társadalmi igazságosságára.
Különös figyelmet kap a Kenyatta család Kenyából, az Aliyev család Azerbajdzsánból és a Sharif család Pakisztánból, akik politikai hatalomból származó pozíciójuk révén vagy első kézből, vagy családtagjaikon keresztül jelentős vagyont halmoztak fel. Ezek a családok gyakran különböző offshore céghálók, ingatlanbefektetések – főként Londonban – és banki trükközések révén rejtik el vagyonukat. A Pandora- és Panama-iratok feltárása után több ország is vizsgálódni kezdett, de jelentős áttörés nem történt.
A nyomozás során felmerül a politikai elit kettős mércéje: miközben a fejlődő országokban a korrupció ellen küzdenek, a fejlett országok – különösen az Egyesült Királyság – gyakran késleltetik vagy akadályozzák a lopott pénzek visszaszerzését. A bankrendszerek, jogi kiskapuk, brit tengerentúli területek, sőt a libel-turizmus is mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a globális elit elkerülje a felelősségre vonást.
A film olyan általános aggályokat is felvet, mint a nagy nyugati pénzügyi központok – például London – cinkossága a pénzmosásban, a tényleges tulajdonosok elrejtése, az ellenőrzés hiánya, valamint a politikai lobbi- és érdekhálózatok befolyása a jogalkotásban. Felmerül az is, hogy ezek a rendszerek a fejlődő országok társadalmi igazságtalanságait konzerválják, miközben óriási vagyont csatornáznak át a globális elit érdekei szerint.
