A tudomány célja a valóság megértése, ám időnként olyan ellentmondásokkal, paradoxonokkal találkozunk, amelyek első látásra megkérdőjelezik az általunk ismert törvényszerűségeket. Érdekes például, amikor hígabb sav erősebben marja a fémet, mint a tömény változata, vagy az, hogy egy partszakasz hossza a mérési módszertől szinte végtelen változatban adódhat.
A statisztikai megfigyelések terén is felfedezhetők furcsaságok: előfordul, hogy egy kezelés minden részpopulációban hatékonyabbnak tűnik, de az összesített adatok mégis az ellenkezőjét mutatják – ezt nevezik Simpson-paradoxonnak. A matematikában pedig a fraktálok, például partvonalak, újabb bonyodalmakat visznek a valóság leírásába.
A folyadékdinamika világában is akadnak meglepetések, például Einstein tealevél-paradoxona: egy csésze kavargó teában a levelek, ahelyett hogy kiszorulnának a szélére, inkább a közepén gyűlnek össze. Ez a furcsa viselkedés a folyadék áramlására és a súrlódásra vezethető vissza.
Az elektrokémia sem mentes a paradoxonoktól: Michael Faraday egy különös reakciót figyelt meg, miszerint a tömény salétromsav szinte nem is korrodálja az acélt, míg a híg oldat jelentős kárt okoz. A jelenséget részben a fém felszínének oxidációja magyarázza, amely egy védőréteget hoz létre.
Végül a csillagászat világában a Faint Young Sun paradoxon újabb rejtélyt kínál: miként lehetett korán folyékony víz a Földön, ha a Nap akkoriban sokkal halványabb volt, és a Földnek fagyosnak kellett volna maradnia? Több érdekes elmélet is felmerült, de mindegyik újabb kérdésekhez vezet.
