Az extrém hideg és fagyott vidékek meglepő felfedezéseket rejtenek: ősi, jégbe zárt lényeket, amelyek kivételesen jó állapotban maradtak fenn több tízezer éven keresztül. Ezek a ritka leletek lehetőséget adnak arra, hogy közelről vizsgáljuk meg azokat a fajokat, amelyek már régen kihaltak, vagy ma is élő leszármazottak formájában jelen vannak.
Milyen esélyek és körülmények vezetnek oda, hogy egy állat teste ilyen hosszú időn át fennmaradjon? Elképesztő példák között találjuk a máig tökéletesen megőrződött bölényt, amelynek felfedezéséhez egy különös legendafüzér is kapcsolódik. A paleontológusok néha egészen szokatlan vizsgálati módszerekhez folyamodnak, hogy megismerkedjenek ezekkel a múltból visszatért fajokkal.
A közelmúltban kihalt madárfajok mumifikálódott maradványai is előkerültek, némelyikük szinte teljesen sértetlen, még tollakat és izomszövetet is őrizve. Ezek a felfedezések nemcsak biológiai érdekességek: emlékeztetőül is szolgálnak az ember által okozott kihalások sebességére és hatására.
Meghökkentő életképességről tesznek tanúbizonyságot a mikroszkopikus élőlények is. Egyesek, mint például a rotiferek, képesek voltak túlélni 24 000 évnyi fagyoskodást, és a kiolvadás után újjá is éledtek. Ez teljesen új kérdéseket vet fel a biológia, a túlélés és a kriogenika területén.
Közöttük találhatók madárfélék, amelyek részletes genetikai elemzések révén betekintést engednek saját evolúciójukba és a Föld környezeti változásaiba. Végül egy egészen friss lelet, egy teljes egészében fennmaradt gyapjas mamutborjú is előkerült: ez a példány fontos kulturális és tudományos kapcsolatokat teremtett egy helyi őslakos közösséggel, és új kutatási lehetőségeket nyitott meg.
