Kezdetben egy személyes családtörténet bontakozik ki: a főszereplő édesanyja 12 évesen vándorol be a nagyvárosba, ahol kemény munkával küzd az oktatásért és a jobb jövőért. Az előadó, Renata Peixe-boi a saját életútjáról mesél, hogyan próbálkozott különböző karrierutakkal, míg végül az agroökológiában találta meg a hivatását és az otthonosság érzését.
A történet rámutat azokra a kicsit háttérbe szorult női hagyományokra és tudásokra, amelyek a hagyományos, helyi ételek elkészítésében, gyógynövények ismeretében és közösségi gondoskodásban nyilvánulnak meg. Ezek a nők generációkon át örökítették tovább az ételek, alapanyagok, gyógyítás és túlélés ősi praktikáit.
Központi téma az élelmiszer-önrendelkezés, a fenntartható mezőgazdaság és a városi-vidéki kapcsolatok erősítése, különös tekintettel arra, hogy a városba kerülő őslakos nők miként őrzik meg identitásukat, szolidaritást és támogatást építenek ki közösségeikben a járványhelyzet és a társadalmi egyenlőtlenségek idején.
A járványhelyzet jelentős kihívásokat hozott: az élelmiszer-ellátás, a közösségi piacok, és a biztonságos, egészséges táplálkozás is veszélybe került. Mindeközben az őslakos közösségek nők vezetésével összefogtak, hogy hagyományos, erdőből származó élelmiszerekkel biztosítsák tagjaik és a rászorulók túlélését ezeken a nehéz időkön át.
A szereplő identitáskeresése személyes és kollektív síkon is hangsúlyos: az őslakos múlt, a régmúlt eseményei, a nők történetei mind az ételekben, a közös munkában és a közösségi főzésben elevenednek meg. Az ételek elkészítése egyúttal a gyógyulás, az összetartozás és az önrendelkezés eszközévé is válik, miközben kérdéseket vet fel a társadalmi igazságosság, a környezeti fenntarthatóság és a kulturális örökség megőrzése kapcsán.
