Minneapolis városában egy különleges gasztronómiai utazás veszi kezdetét, ahol Sean Sherman, az Oglala Lakota séf rámutat arra, mennyire elfelejtettük, honnan származik az élelmünk. Egy egyszerű citromvásárlás inspirálja a felvetést: tényleg csak a szupermarketből származnak az ételeink, vagy ott lehetnek körülöttünk, a természetben is?
A beszélgetés során feltárulnak az észak-amerikai őslakos konyha gyökerei, a koloniális alapanyagok (például tej, finomliszt, cukor, baromfi, marha, sertés) száműzésének jelentősége, és az a filozófia, amely a helyi növények, hagyományos alapanyagok és ízek felfedezésére ösztönöz. Amerikai étrendek és étkezési szokások tükröt tartanak az eltűnt őshonos konyháknak: mi süllyedt el, mit érdemes újra felfedezni?
Linda Black Elk etnobotanikus oldalán megismerhetjük a városi vadon rejtett kincseit: az ehető és gyógyhatású növények, mint az acsalapu (Achillea millefolium), a boróka, vagy a nálunk honos „ananászfű”, nemcsak kulináris, hanem történelmi üzenetet is hordoznak. Szó esik a fenntartható gyűjtés szabályairól és arról, hogyan korlátozták egykor az őslakosokat a hagyományos növényhasználatban.
Az ételkészítés pillanatai különféle, helyben gyűjtött növények és az őslakosoktól származó bivalyhús köré szerveződnek. Az ízek nemcsak tájhoz, évszakhoz vagy kultúrához kötődnek, de egyszersmind testközelivé teszik annak az identitásnak és tudásnak a folyamatát, amely generációkon és történelmi traumákon ível át. Felvetődik, milyen hatása lehet annak, ha közösségek visszanyerik élelmiszer-önrendelkezésüket, és mit jelenthet mindez a jövő generációira nézve.
