Norvégia egyik legészakibb városában, közvetlenül az orosz határ mellett, különleges figyelem övezi azokat a helyieket, akik kapcsolatban állnak Oroszországgal. A Norvég Belbiztonsági Szolgálat, a PST, munkáját ritkán lehet ilyen közelről követni, főleg egy olyan városban, ahol a NATO bázisok közelsége miatt kiemelt az érdeklődés a kémtevékenység iránt.
Néhány lakos már-már üldözési mániára emlékeztető bizalmatlanságról számol be, miközben titkosszolgálati szakértők elmesélik, hogy mennyire nehéz megkülönböztetni a valódi tengerészeket a lehetséges ügynököktől – főleg, hogy az orosz törvények szerint civil hajók és legénységük is bevethető katonai céllal háború esetén.
Felvetődik a kérdés: hol húzódik a határ a száműzött közösségek és a jogos kémgyanú között, miközben a térség lakói aktívan ingáznak a két ország között? A technológiával és hibrid hadviseléssel kapcsolatos új fenyegetésformák – például a kibertámadások, szabotázs vagy rejtett katonai műveletek – mind hozzájárulnak ahhoz az általános bizalmatlansághoz, amely Norvégia északi részeit övezi.
Vajon miként éli meg mindezt az a közösség, amely egyszerre próbál együtt élni az Oroszországhoz kötődő múltjával és a jelen fokozódó geopolitikai feszültségeivel? És hogyan alkalmazkodnak a hatóságok a gyorsan változó fenyegetésekhez napjainkban?
