Az őskori tengerek életét nemcsak a gerinces óriások, hanem megdöbbentően hatalmas puhatestűek is uralták. A krétakori óceánok mélyén olyan óriáspolipok éltek, amelyek nagyságban messze felülmúlták bármelyik ma élő rokonukat, sorsukat csak ritka megkövesedett állkapcsok őrzik.
A tudósok kutatómunkája során Japán és Kanada partjairól származó kövületek alapján fedezték fel a Nanaimoteuthis nemhez tartozó két elképesztő méretű fajt. Részletes vizsgálatok, köztük modern képalkotó eljárások és mesterséges intelligencia segítségével, újabb állkapcsok kerültek elő a kőzetekből, amelyek bizonyítékot adnak arra, milyen fejlett és sokszínű volt a krétakori lábasfejűek faunája.
Az állatok testméretének becslését a ma élő finnes polipok és tintahalak állkapcsainak arányai alapján végezték el. Kiderült, hogy némelyik őspolip testhossza akár kiemelkedően nagyra is nőhetett, sőt, a becslések szerint egyes példányok mérete vetekedhetett a korszak legnagyobb tengeri állataival is.
Az állkapcsokon felfedezhető sérülések és elhasználódás tanúsága szerint ezek az állatok kemény, csontos vagy héjas zsákmányt is képesek voltak elfogyasztani. Ez a felismerés új kérdéseket vet fel az ősi tengeri táplálékláncokról és arról, vajon milyen szerepet töltöttek be ezek a gigantikus ragadozók a krétakori ökoszisztémában.
Külön érdekesség, hogy a kövületek alapján már a legkorábbi, ismert polip is ebből a csoportból származik, ami átrajzolja az eddig ismert polip-evolúciós idővonalat. A legfrissebb tudományos eredmények néhány, korábban vitatott besorolású kövület hovatartozását is átalakították, ezzel együtt pedig pontosabb képet adtak a lábasfejűek fejlődéstörténetéről.
Mérnöki pontosságú állkapocs-elemezések, őskori tengeri szörnyek, és az intelligencia nyomai – mindezek újabb izgalmas kérdéseket vetnek fel az ősi óceánok ragadozóinak életéről és viselkedéséről.
