Több mint 10 000 évvel ezelőtt, a késő pleisztocén időszak végén, a mai Új-Mexikó területén emberek és óriáslajhárok találkoztak. Megmaradt lábnyomok mesélnek különös találkozásokról, amelyek talán vadászatra, talán egyszerű kíváncsiságra vagy játékra utalnak. A hatalmas lajhár mozgásából következtethetünk arra, hogy az események feszültek lehettek, de a pontos történetet már soha nem ismerjük meg teljesen.
A pleisztocén korszak állatvilágát gyakran homály fedi, pedig egykor mindennapos ismeret volt az emberek számára. Sok részlet elveszett az időben, így ma a kutatók újra felfedezni próbálják az óriáslajhárok viselkedését, étrendjét, sőt, akár megjelenésüket is. Egyes tudományos eredmények arra utalnak, hogy bizonyos fajok nem csak növényeket fogyasztottak – ez új fényt vet az őskori ökoszisztémák összetettségére is.
Az is vita tárgya, hogy az óriáslajhárok szőrös vagy szinte teljesen csupasz állatok voltak-e: matematikai modellezéssel, anyagcserére és testhőmérsékletre alapozva eltérő eredmények születnek. Egyes kutatók úgy gondolják, a legnagyobbak már nem viselhettek vastag bundát, míg mások szerint épp ellenkezőleg, a hideg miatt szükségük volt rá.
A régészeti leletek új kérdéseket is felvetnek az emberek amerikai megjelenésének időpontjáról. Megmunkált óriáslajhár-csontok és más leletek alapján elképzelhető, hogy több tízezer évvel korábban is élhettek emberek a kontinensen, jóval az eddig elfogadott időpont előtt. Az elveszett tudás, az eltűnt fajok és a lassan előkerülő bizonyítékok mind azt jelzik, hogy mennyire keveset tudunk valójában erről a különös korszakról.
