Évszázadok óta foglalkoztatja az embereket az a kérdés, hogy mi választ el minket az állatoktól – eszközhasználat, öntudat, kultúra vagy valami egészen más? A nyelv, különösen annak összetettsége, régóta az egyik legerősebb jelölt. Több faj is képes kommunikációra, ám a humán nyelv különlegességét leggyakrabban a rekurzió, azaz az egymásba ágyazott jelentések képessége adja.
A videóban egy kevéssé szociális, de annál érdekesebb faj, az orangután kerül fókuszba, amely a szokványos kommunikáción túlmutató, összetett vokalizációkat is használ. Ezek a „hosszú hívások” titkokat rejtenek arról, hogyan fejlődhetett ki az összetett nyelv. Friss kutatások több rétegű, szabályos ritmusú elemeket fedeztek fel az orangutánhívásokban, amelyek a rekurzív szerkezetek nyomait hordozzák.
Emellett a kutatók azt is vizsgálták, miként reagálnak az orangutánok különböző fenyegető ingerekre – például, amikor egy kutató tigrisjelmezt ölt, vagy épp egy pöttyös pokrócot visel. A vokalizációk ritmusa nemcsak a veszély sürgősségére, hanem annak típusára utaló információkat is tartalmazhat – mindez új kérdéseket vet fel a kommunikáció és a nyelv evolúciójáról.
Ezen összetett hangmintázatok eredete és funkciója továbbra is izgalmas vitatéma: vajon ezek az alapvető rekurzív jegyek a több millió éves nyelvi fejlődés előhírnökei lehetnek? Milyen fokú absztrakcióra képesek ezek az állatok, és vajon mennyire áll közel az emberi beszédhez a „nagy narancs unokatestvéreink” világa?
