A mai okostévék hatalmas mennyiségű adatot továbbítanak a gyártójukhoz, még akkor is, ha éppen csak a programkalauz áll nyitva. Ez a jelenség részben ismert, de az iparág átláthatósága egyre kiválóbb példa arra, hogyan vesznek el bizonyos adatvédelmi normák.
Az okostévék egyik leginkább vitatott funkciója az automatikus tartalomfelismerés (ACR), amely hang- és képmintákat gyűjt minden kimenő tartalomról. A készülékek gyakran titokban gyűjtik be az adatokat és továbbítják azokat egy adatbázisba, ahol összevetik a korábbi mintákkal, hogy személyre szabott hirdetésekkel célozzanak meg minket.
Sok gyártó kifinomult módszereket alkalmaz, hogy megnehezítse vagy lehetetlenné tegye a hálózati forgalom megvizsgálását, mivel a készülékek titkosítják a kommunikációjukat. A DNS-alapú szűrés vagy IP-blokkolás már szinte hatástalan, mert az eszközök megkerülik a beállított hálózati szabályokat.
Felmerül a kérdés: vajon elegendő kikapcsolni az ACR-t, vagy az új szoftverek – a Windows 11 példáját is említve – bármikor automatikusan visszakapcsolhatják a kémszolgáltatásokat? Lehetséges, hogy a jövőben az adatgyűjtés még drasztikusabb és átfogóbb lesz, például képernyőképek vagy adatok automatikus feltöltésével?
A megoldási lehetőségek egyre korlátozottabbak, hiszen még a teljes internetkapcsolat megszakítása sem mindig biztosít végleges védelmet, főként ha a gyártók a jövőben beépítenének például SIM-kártyás adatmodemeket a készülékekbe. Hogyan lehetnének a felhasználók biztosak abban, hogy tévéjük valóban nem kémkedik utánuk?
