David Pierce saját családi házában valósítja meg az okosotthon projektet, olyan kihívásokkal szembesülve, mint a „no kamera” szabály, a különböző operációs rendszert használó családtagok és a „DIY” megközelítés. Jen Tui segítségével végighaladnak minden helyiségen, elemzik, hogy mire lenne szükség, milyen innovatív megoldások és termékek érhetők el, és milyen rendszerekkel érdemes dolgozni. Felvetődik, miként érdemes kiválasztani az asszisztens ökoszisztémát, vagy hogy hogyan lehet káosz nélkül okossá tenni egy többé-kevésbé hagyományos családi otthont.
Különböző márkák és specifikus termékek kerülnek szóba: szó esik például intelligens világításról, hangvezérlésről, automatizált háztartási gépekről, energiafelhasználás követéséről, vagy akár egyszerűbb, mégis hasznos eszközökről, mint a fizikai gombok és mozgásérzékelők. Megjelenik az a dilemma is, hogy hol érdemes kompromisszumot kötni, mi szükségtelen túlköltekezés, illetve hogyan igényel a család különböző tagjainak hozzáállása eltérő stratégiát.
A beszélgetés nemcsak az eszközválasztásról szól: olyan kérdések is napirendre kerülnek, mint az otthoni energiahatékonyság hosszú távú megteremtése, a gyermekek szobájának okosítása, a kert- és növénygondozás lehetőségei, sőt a jövőbiztos ház alapjainak lerakása is. A választék bősége miatt szó esik interoperabilitásról, az Alexa, Home Assistant, Matter támogatás előnyeiről és hátrányairól, valamint az automatizáció és a használhatóság kényes egyensúlyáról.
Felmerülnek a résztvevők személyes preferenciái, a háztartás valós igényei, az egyszerű telepíthetőség, illetve olyan hétköznapi, mégis legtöbbeket érintő kérdések is, mint hogy meddig érdemes elmenni a „mindent okossá tenni” lelkesedésében, és milyen az, amikor az okosotthon valóban megkönnyíti a mindennapokat.
