Az Nvidia GeForce FX sorozat története izgalmas fordulatokat tartogat: a gyártó előző generációi után magabiztosan uralta a piacot, ám a technológiai fejlődés új kihívásokat hozott, amelyekre nem sikerült megfelelően reagálni. Kiemelt figyelmet érdemel, hogy az Nvidia egy teljesen új architektúra fejlesztésébe kezdett, ami végül jelentős problémákhoz vezetett: forrósodó, rendkívül zajos kártyák születtek, amelyek még kétfoglalatos méretükkel is túlszárnyalták a kor szokásait.
Az FX sorozat megjelenése idején az ATI nagyot lépett előre a Radeon 9700 Pro-val, amivel komoly szakmai elismerést is szerzett: John Carmack, a Doom 3 motor fejlesztője kifejezetten dicsérte az ATI hardvereit. Miközben az Nvidia legújabb kártyái elméletben komoly teljesítményt ígértek, valós használat közben meglepően gyenge eredményeket hoztak, különösen a modern grafikus funkciók – például a Pixel Shader 2.0 – kezelésében.
A GeForce FX 5800 Ultra és későbbi modellek hírhedtté váltak túlzott zajszintjük miatt, a rajongói közösség viccei és mémjei pedig még tovább építették a sorozat kétes hírnevét. A gyártó fejlődő hűtési technológiákat és új funkciókat mutatott be, amelyek azonban vagy működés közben bizonyultak hibásnak, vagy valójában nem nyújtották a beharangozott teljesítményt.
Izgalmas kérdéseket vet fel a videó: mennyire voltak ténylegesen versenyképesek ezek a kártyák az ATI-val szemben, vajon valósak voltak-e az Nvidia által ígért specifikációk, és hogyan befolyásolta mindez a játékteljesítményt a korszak népszerű címeiben? Ezen felül a szerző saját tapasztalataival és egy 2003-as csúcsgép bemutatásával teszi még szemléletesebbé, miként teljesítenek a GeForce FX csúcsmodelljei a valós játéktesztekben – különösen a Doom 3 vagy a Half-Life 2 esetében.
