Az Nvidia legújabb fejlesztése, a DLSS5, komoly vitákat váltott ki a játékos és szakmai közösségekben. Egyesek szerint ez a technológia a grafika jövőjét mutatja, míg mások teljes fiaskónak tartják. Sok kritika éri a karakterek, különösen az arcok megjelenítését, amelyek számos példában természetellenesnek vagy zavarónak tűnnek.
Az algoritmus az előző verzióktól eltérően nem csupán felskálázza a képeket, hanem mesterséges intelligenciát használva élőben épít újjá részleteket a jelenetekben. A cél nem csak a nagyobb felbontás elérése, hanem realisztikusabb fények, anyagok és részletgazdagabb környezet létrehozása kompromisszumok nélküli teljesítmény mellett. Ennek hatása azonban vegyes: míg a háttérben lévő tárgyak és környezeti elemek látványosan fejlődnek, addig a karakterábrázolás — főként az emberi arcok — gyakran beleütközik az úgynevezett „uncanny valley” problémába.
A videóban külön kitérnek arra, hogy a vizuális részletek növelése a háttérben valóban fokozza a hangulatot és az atmoszférát, ám a művészi szándékok torzulhatnak, ha egy automatizált technológia túlzottan beleavatkozik a karakterdizájnba. Felmerül a kérdés, hogy egy ilyen fejlesztés mennyire veszélyezteti a játékfejlesztők stílusát, illetve hogy az AI-módosítások mennyire tudják megtartani a karakterek személyiségét és egyediségét.
Az elhangzottak kiterjednek a játékfejlesztés művészetének és technológiájának határterületeire, és felvetik azt a dilemmát, hogy a technológiai ugrások mikor lépnek túl azon a határon, ahol már inkább ártanak, mint segítenek a vizuális élménynek.
