Sokunk emlékszik még azokra az időkre, amikor a telefonunk külseje legalább annyira számított, mint a benne rejlő technológia. Az egyen-készülékek korszakában a tokok váltak az önkifejezés eszközeivé: mindenki igyekezett feltűnő, vicces vagy éppen csapnivaló mintákkal ellátott burkolatokat választani – akár néhány egyszerű papírdarab körbevágásával is.
Érdekes jelenség, hogy ezek a műanyag kiegészítők milyen gyorsan elhasználódtak, elszíneződtek – sőt, gyakran bosszúságot okoztak a betört vagy elveszett gombok révén. Az idő vasfoga nemcsak a színeket tüntette el, de a nosztalgia is egyfajta bájt kölcsönzött ezeknek a régi holmiknak, amelyek néha különféle márkákhoz, sportcsapatokhoz vagy akár kedvenc csokinkhoz kötődtek.
Felvetődik a kérdés, vajon mennyire változott a telefonhasználatunk, amikor minden héten új tok jelent meg valamilyen aktuális divathoz, csapathoz vagy popkulturális ikonhoz igazodva. Az is izgalmas, hogy a tervezők néha mennyire elvetették a sulykot: néhány burkolat úgy nézett ki, mintha egy barkácsoló apuka vagy egy teljesen laza tanár ihlette volna, mások pedig egyszerűen bizarrak vagy kifejezetten csúnyácskák voltak.
A közös kézművesség, a plasztik gombok kavalkádja, illetve az örök rivalizálás sportklubok vagy autómárkák között különleges atmoszférát teremtett. Szinte mindenkinek volt véleménye arról, melyik tok számít igazán menőnek, és melyiktől lenne érdemes minél előbb megszabadulni.
Mindez arra késztet, hogy elgondolkodjunk: mennyire formálta a közös élményeket, illetve a saját stílusunkat a telefonok testreszabása, és vajon hol a határ a jópofa és a cikis között?
