Európa jelentős átalakuláson megy keresztül a hadsereg nemi egyenlőségét illetően, amelynek egyik zászlóshajója Dánia. Az ország új toborzási programja először teszi kötelezővé a sorkatonai szolgálatot a nők számára is, ezzel követendő példát mutatva több NATO-tagország számára.
Korábban csak önkéntes alapon csatlakozhattak nők a dán hadsereghez, ám a növekvő biztonsági kihívások – köztük az ukrajnai háború, valamint Grönland védelmének megerősítése – megkövetelték a toborzási kapacitás bővítését, a szolgálati idő meghosszabbítását és a nemek közötti teljes egyenlőség bevezetését. A videó betekintést enged a kiképzés mindennapjaiba, ahol a nők – bár kisebbségben vannak – ugyanazokkal a kihívásokkal és feladatokkal néznek szembe, mint férfi társaik.
A szereplők tapasztalataiból kiderül, milyen előítéleteket, támogatást vagy nehézségeket élnek át a nők, akik például fizikai és felszerelésbeli kihívásokkal találják szemben magukat, ugyanakkor elmondják, hogy ezekre a hadsereg is egyre érzékenyebben reagál. A generációs különbségek is megjelennek, különösen az idősebbek reakcióiban.
Az anyag kitér az európai és különösen a balti országok demográfiai, társadalmi és biztonságpolitikai dilemmáira is. Egyes szakértők szerint a női katonák jelentős szerepet játszhatnak a jövőbeli konfliktusokban. Felmerül a kérdés: vajon mennyire lesz hatékony a vegyes nemű sorkatonaság, mely országok követik Dániát, és milyen hatással lesz mindez az európai védelem jövőjére?










