Az utóbbi években egyre több rajongó kifogásolja, hogy a Nintendo változott, és már nem olyan, mint régen. Felmerül a kérdés, ugyanaz-e a vállalat ma, mint a Nintendo 64 vagy a GameCube korszakában, vagy az idő múlásával minden cég átalakul?
A beszélgetés egyik központi témája a Switch 2 megjelenését kísérő felháborodás: jelentősen magasabb árak, szigorúbb felhasználói megállapodások, a digitális jogosultságok változásai, valamint olyan intézkedések, mint például a játékchat ellenőrzésének lehetősége vagy a konzol letiltása bizonyos helyzetekben. Sokaknál ezek a döntések hatalmas vitákat gerjesztenek, komoly aggodalmakat keltve a Nintendo jelenével kapcsolatban.
A szerző ráirányítja a figyelmet arra, hogy ezek a viták nem teljesen újak: a Nintendo már korábban is járt hasonló utakat. Példákat sorol a vállalat árazási stratégiáira: gyakran indított magas árakkal hardvereket vagy játékokat, máskor viszont agresszíven csökkentette azokat, vagy különleges kedvezményekkel, csomagokkal próbált vásárlót nyerni.
Szó esik a „lélek” vagy „szoul” elvesztése körüli vitákról is, vagyis arról az érzésről, hogy a mai Nintendo játékok kevésbé egyediek vagy szerethetőek. De vajon mitől lesz egy játék „lelkes”? Felmerül, hogy ezek a nosztalgia szülte érzések mennyire mérvadók, illetve hogy a nagy sorozatok, mint a Mario vagy a Zelda, tényleg elvesztették-e a varázsukat, vagy csak mi figyelünk most máshogyan.
További érdekes kérdésként kerül elő a Switch generációkban tapasztalt rengeteg remake, port és újrakiadás, valamint az online szolgáltatások minősége és értéke. A felsorolt példák azt mutatják, hogy a Nintendo újra és újra visszanyúl a régi címekhez, amire egyszerre várnak és panaszkodnak is a játékosok. Kitérnek arra is, hogy a cég mennyire vállalativá vált, mennyiben veszett el a közvetlenség és a fanokkal való korábbi, szorosabb kapcsolat.
A videó kérdéseket vet fel arról, hogy a változások valójában mennyire rendkívüliek vagy újszerűek, illetve hogy a jelenlegi problémák valójában mennyire részei régóta a Nintendo működésének – vagy csak a rajongók nosztalgiája torzítja a képet.
