Mario, Pikachu és társaik világa szinte mindenki számára ismerős: ezek a Nintendo ikonikus karakterei évtizedek óta a popkultúra szerves részei. Az alkotók különleges figyelmet fordítanak arra, hogy ezek a figurák minden korosztály számára felismerhetők és könnyen szerethetők legyenek.
A nosztalgia és az azonnali hozzáférhetőség nemcsak érzelmi, hanem üzleti előnyöket is jelent a vállalat számára. A Nintendo ennek tudatos kihasználásával bővítette univerzumát: karakterei nemcsak a játékokon, hanem filmekben, vidámparkokban és játékboltokban is jelen vannak.
Az elmúlt évtizedekben a Nintendo stratégiája többször is átalakult. Kudarcokat és sikereket egyaránt megélt – elegendő csak a korai mozifilmadaptációk fogadtatására vagy éppen a közelmúlt sikeres mozijaiból és vidámparkjaiból származó eredményekre gondolni.
Kiemelt figyelmet kap, hogyan lépte át a Nintendo a videojátékok határait, és hogyan olvasztotta össze a digitális, valamint a fizikai játékélményt például a LEGO-val vagy a jelenlegi vidámparkokkal. Fontos kérdés az is, hogy a márka miként őrzi meg hitelességét úgy, hogy közben egyre több csatornán próbál elérni új és régi rajongókat egyaránt.
A bővülő univerzum azonban kihívásokat is rejt: hogyan lehet egyensúlyt tartani a klasszikus, mindenki által szeretett karakterek és az újítás, frissítés ígérete között? Vajon mennyi ideig tartható fenn a nosztalgia ereje, illetve milyen veszélyeket rejt, ha egyes univerzumokat túlságosan „lezárt” történetekké alakítanak?
Technológiai szempontból is izgalmas kérdéseket tárgyalnak: a mesterséges intelligencia jelenléte versus a Nintendo híresen emberközpontú fejlesztési filozófiája közötti feszültségek, valamint az új hardveres újítások szerepe is nagy hangsúlyt kap.
