A legtöbben sztereotípiák alapján gondolnak a neandervölgyiekre: durva, primitív, bunkósbotot lóbáló ősembereknek képzeljük őket. Az új kutatások azonban lenyűgöző intelligenciájukra, fejlett szerszámaikra és szimbolikus kultúrájukra is rámutatnak. Olyan leletek kerültek elő, amelyek szerint díszítették magukat, például csillogó tollakkal és fejdíszekkel.
Érdekes kérdések merülnek fel arról is, hogy pontosan hol és hogyan kereszteződött a mi fajunk és a neandervölgyiek útja. A legtöbb ember genetikai örökségében található néhány százaléknyi neandervölgyi DNS – ez a keveredés immunitással és tudással is segíthette fajunkat az új környezetekben való boldogulásban.
Felhívja a figyelmet arra, hogy a neandervölgyiek sokkal régebb óta éltek e Földön, mint mi, és nem ők voltak az egyetlen másik emberfaj a múltban. Milyen volt az a világ, amelyben több emberfaj egyszerre létezett? Ki tudja, mennyire értettük volna meg egymást, ha szembenéztünk volna?
Azt is boncolgatja az anyag, hogy miért mi, Homo sapiens vagyunk az utolsók, és miért tűntek el többi rokonaink. Felmerül a kérdés, hogy valóban a legrátermettebbek voltunk-e, vagy csak szerencsések? A történet arra késztet, hogy újragondoljuk az emberi evolúcióról alkotott elképzeléseinket.
