1992. július 31-én a Thai Airways 311-es járata Bangkokból indult Katmanduba, egy modern Airbus A310-essel. A személyzet rutinos pilótákból állt, akik jól ismerték ezt a kihívásokkal teli útvonalat, amely a Himalája veszélyes hegyvonulatai között vezetett át. Bár az induláskor jó időre számítottak, a monszun és a bonyolult földrajzi környezet fokozta a repülés nehézségeit.
A repülés során a pilótáknak kommunikációs problémákkal kellett megküzdeniük a katmandui irányítókkal, akik radar nélkül, kizárólag rádiójelentések alapján vezették a forgalmat. A repülőtér csak vizuális, nem precíziós megközelítést engedélyezett, így minden navigációs döntés még hangsúlyosabbá vált az erősen tagolt, felhős időjárási környezetben.
A fedélzeten közben feltűnt egy műszaki hiba is a fékszárnyaknál, amely megzavarta a leszállási folyamatot és tovább növelte a pilóták stresszszintjét. A kommunikáció elakadása, félreértések és a hierarchia okozta visszafogottság miatt a személyzet döntései egyre inkább eltávolodtak a helyes megoldástól. A történet számos fontos témát vet fel: hogyan alakul ki a navigációs helyzetértés elvesztése, milyen veszélyeket hordoznak a nyelvi akadályok, és mennyire releváns az emberi tényező a légi biztonságban.
Vajon hogyan tudja egy rutinos személyzet elveszíteni a realitásérzékét? Milyen szerepet játszik a kommunikációs láncban a megerősítési torzítás? Az epizód ezekre a kérdésekre világít rá, miközben bemutatja, milyen tragikus következményekkel járhat, ha több láncszemben is hibák keletkeznek a döntéshozatali folyamatban.
