Az ukrajnai háború jelentősen átalakította a modern hadviselés szabályait: a tankok korábbi fölénye eltűnt, mivel a drónok és a precíziós rakéták könnyedén vadásznak rájuk. Harctéri tapasztalatok azt mutatják, hogy a katonai technológia rohamos fejlődése során az automatizált eszközök, önvezető harcjárművek és a mesterséges intelligencia is egyre nagyobb szerepet kapnak.
További feszültséget keltenek a frontvonal közelében lévő NATO-gyakorlatok. Litvánia, Németország és más szövetséges országok közösen próbálnak védelmi válaszokat adni egy lehetséges orosz támadásra. Közös hadgyakorlatok, új fegyverrendszerek beszerzése és a keleti szárny megerősítése biztosítja a katonai elrettentést – de mindezek közben alapvető kérdések is felmerülnek a jövő hadviseléséről.
Napjaink légi háborúiban a vadászgépek sokszor nem kerülnek közelharcba, hiszen a rakéták, radarok és légtérellenőrző rendszerek jelentik az igazi erőt. Ugyanakkor komoly kihívásokat jelent a hiperszonikus fegyverek elleni védekezés, és az új rakétavédelmi rendszerek integrálása sem zavartalan.
A frontvonal mögött megjelennek az autonóm, mesterséges intelligenciával működő fegyverek is, amelyek az etikai és emberi felügyelet, valamint a csapatok kiképzettségének szerepét is új fénybe helyezik. Vajon képesek lesznek-e a NATO-országok kezelni az új haditechnológiák és a váratlan helyzetek által okozott kihívásokat?
Miközben az erőegyensúly és a stratégiai helyezkedés központi kérdés marad, felvetődik: elég-e a védelmi technológiai fejlesztés, és hol húzódik a határ ember és gép között a jövő háborúiban?
