Izgalmas és vitákat generáló beszélgetés bontakozik ki a Mission Impossible: The Final Reckoning című filmről, amelyet a vélemények szerint egyszerre lehet élvezni, mégis számos kifogás merül fel vele kapcsolatban. A kritikusok és nézők egyaránt méltatják a film monumentális akciójeleneteit, látványos díszleteit, valamint Tom Cruise kitartó szenvedélyét, ugyanakkor kiemelik a cselekmény zavaros, túlbonyolított felépítését is.
A nézők felhívják a figyelmet arra, hogy a film túlzottan hosszú, időnként érthetetlenül komplex, és sokszor önmaga paródiájává válik, miközben egyre halmozza az egymásra épülő, szinte követhetetlen „lehetetlen” küldetéseket. Az érzelmi szálak háttérbe szorulnak, a csapatdinamika elhalványul, a főgonoszokat pedig legtöbben erőtlennek, súlytalannak érzik.
A történet aköré épül, hogy Ethan Hunt karaktere egy minden eddiginél veszélyesebb mesterséges intelligencia ellen küzd, miközben a világ sorsa, nukleáris fenyegetések és irreálisan pörgő másodpercek között tornyosulnak a kihívások. Az alkotók mintha mindent bele akartak volna zsúfolni az idétlenség határáig, a kritikusok pedig érdekes kérdéseket tesznek fel: meddig érdemes újabb rétegekkel túlbonyolítani egy akciófranchise-t, hol húzódik a blockbuster határainak vége, és mennyire maradhat szórakoztató egy önmagát egyre inkább túllicitáló sorozat?
Bár az akciófanatikusok sokat adnak a látványra és a grandiózus jelenetekre, egyre többen vágynak vissza a széria gyökereihez, az egyszerűbb, de mégis feszes és átlátható történetvezetéshez, karakterközpontúsághoz.
