A gyermekkori fejlődés és a háborús környezetben élő gyerekek helyzete kerül fókuszba ebben a beszélgetésben, amelyben Miss Rachel, azaz Rachel Accurso edukátor osztja meg gondolatait és érzéseit a gázai traumákról és a világ szenvedő gyermekeiről.
Felmerül a kérdés, hogyan lehet örömöt és reményt vinni olyan helyszínekre, ahol a gyermekek mindennapjait bombázások, éhezés és elvesztett családtagok árnyékolják be. Rachel beszámol arról a megható pillanatról, amikor gázai kisgyerekek saját romos környezetükben felszabadultan követik videóit.
A beszélgetés kitér arra, mennyire nehéz, sőt politikailag kényes lehet kiállni a háborús övezetekben élő gyermekek mellett, még akkor is, ha az üzenet kizárólag humanitárius. Szó esik a visszajelzésekről és a kritikákról, illetve arról, hogyan lehet minden érintett gyerek sorsát személyes történetként megélni, nem csupán statisztikaként kezelni.
Megvilágításba kerül a felelősség is, amely egy ilyen platformmal rendelkező közszereplő vállán nyugszik, különösen akkor, amikor a gyermeki ártatlanság, egyenlőség és a remény továbbadása a cél látszólag reménytelen helyzetekben.
