Az elemzés az MIO: Memories in Orbit című friss Metroidvania játékra fókuszál, amelyet a francia DMO stúdió készített. A történet főhőse Mio, egy eltévedt android, aki egy lassan haldokló, titokzatos „Vessző” belsejéből próbálja feltárni annak titkait és megmenteni, amit lehet. Az alkotás művészi megközelítést választ, összetett témákat bont ki, mint a múlandóság és a feladat keresése.
Külön kiemelést kap a játék egyedi, akvarellszerű vizuális stílusa, amely a 3D-s és 2D-s elemeket ötvözi, így minden zóna atmoszférája átélhető és karakteres lesz. A soundtrack is fontos szerepet kap, főként lo-fi szintetizátoros dallamokkal, amelyek a narratív csúcspontokon vokális rétegekkel, illetve gyorsabb ritmusokkal erősítik az élményt.
Az elemzés kérdéseket vet fel a hasonló játékokhoz viszonyítva: miben tér el a műfajtól a felfedezés, a platforming és a harcrendszer? Különösen érdekes az energiaalapú ugrás–grappling–glide rendszere, amely új kreatív lehetőségeket teremt a pályák teljesítésében, valamint a nehézség kérdését is feszegeti az állandó életerő- és valuta-vesztés miatt.
Szóba kerülnek a játék megosztó dizájndöntései is, mint például a halálkor elveszített valuta, az életerő csökkenése előrehaladáskor és a „runback” mechanika, amelyek az elmélyült felfedezést ütköztetik a játékosélmény gördülékenységével. Az elemzés a hozzáférhetőségi opciókra is kitér, különösen a könnyített harcra és platformfeladatokra vonatkozó beállításokat emelve ki, melyek segítenek szélesebb közönséghez is eljuttatni a játékot.
